A Balkán mítikus lényei - 1. rész

Tündérek


A Balkán tündéreinek számos közös vonásuk van: általában halotti, betegségokozó, károkat elõidézõ, illetve termékenységet elõsegítõ aspektussal egyaránt rendelkezõ, isteni, illetve démoni lények, akik meghatározott idõszakokban jelennek meg az emberek között. Megjelenésük a tavaszi és kora nyári pogány ünnepeken, illetve sajátságos természeti alakzatokban (vihar, forgószél) a leggyakoribb.
A balkáni tündérhagyományok alapja a thrák-illír, illetve görög-római hagyományokban gyökerezik, de az ószláv tündérmítoszok is nagyban befolyásolták. Kimutathatóak szlovén-osztrák-svájci, illetve dél-német hatások, ez utóbbiak tündérei a téli napforduló idején, és az év egyéb, halottakhoz kötõdõ idõpontjaiban jelennek meg.
A szélben vágtázó lélekcsapatok, melynek neve a német területeken "Wütendes Heer", "Wildes Heer", vagy "Wilde Jagd" eredeti szerepük szerint valójában a fonó nõk munkáját ellenõrzik. Legközelebbi "rokonuk" a Balkán hitvilágában a szlovén "Pehtra Baba", "Zlata Baba" vagy "Quaternica". A magyar Luca (Lucia) szintén ennek a lénynek egyik aspektusa, aki nálunk december 13-án, a horvát-szlovén, illetve a cseh-morva legendákban pedig a téli napfordulón (dec. 21.) jelenik meg.
A Balkán különbözõ népeinek tündérei részben közös, részben népenként és területenként változó neveket viselnek. A szerb-horvát tündérek elnevezése a vila, mely a nyugati szlávoknál is igen elterjedt név volt. A vila szó a szláv kutatók szerint a "szél", forgószél" szavakból ered, így utalva a szláv tündérlények egyik legfontosabb megjelenési helyére.
A bolgár hitvilágban a tündérek legelterjedtebb neve szamodiva és szamovila. A szamovila a szamo ("maga") és a vila összetéve, a XVI. században alakult ki.
Romániában, Bulgáriában és Kelet-Szerbiában az oroszok, ukránok az általánosan használt ruszalka kifejezéssekl illetik azokat a tündéreket, akik Pünkösdkor látogatják meg az embereket. A román Irodia, Irodita, Irodiada, valamint a horvát Irudica és Rudica tündérelnevezések Herodias nevéhez kapcsolódóan utalnak a tündérnépre.
A balkáni népek szívesen használtak olyan neveket is a tündérekre, melyeket a "valódi név" helyett használtak, lévén, hogy azok kimondása roppant veszélyes lehet. Különösen a románok bizonyulnak találékonynak ebben a kérdésben, közkedvelt szavaik a tündérekre az iele ("õk") és dinsele (kb. "õk maguk"). De számos egyéb tabunév is forog a köztudatban: doamnele ("a kisasszonyok") frumoasele ("a szépek") dulcile ("az édesek"), "büszkék", "erõsek", "szentek", "szüzek", "könyörületesek", "solymocskák", "szépasszonyok", "fehérek" stb. A szerbek a vilákat divna ("fenséges") névvel illetik. A románok nõi neveken is emlegették a tündéreket, különösen Erdélyben, ahol egy kilencfõs tündércsapat mindegyik tagjának egyéni neve van.

Kelta-wicca hagyományörzők egyházának lapjáról. Ezer hálám!